Kreatív vagyok



›› Főoldal ›› Gyöngyfűzés ›› Tudnivalók a gyöngyszövésről

küldés e-mail -ben

oldal nyomtatása

gyöngyfűzés ötletek RSS

Gyöngyfűzés

Tudnivalók a gyöngyszövésről

A gyöngyszövéshez külön eszközt használunk, amely lehet üzletben kapható gyöngyszövő léc vagy akár saját magunk készítette szövőtábla. Két, egymásra merőlegesen kialakuló fonalrendszer összekapcsolódása alkotja a szövetet. A szövőlécre kifeszített szálak az ún. láncfonalak, a rájuk merőlegesen "bevetett" szálak az ún. vetülékfonalak. Ezek hol a láncfonalak alatt, hol fölöttük helyezkednek el.
Az egy sorban lévő gyöngyök számát a láncfonalközök száma határozza meg. Minden esetben, a gyöngyök számánál eggyel több láncfonal kifeszítése szükséges. Nagyon fontos, hogy a láncfonalak felvetése során egyenletesen, feszesen tartsuk a szálakat. Érdemes dupla szálat felvetni a két szélére, így sokkal erősebb lesz.
A szövéshez egyforma gyöngyöket használjunk. Ebből legszebb a gyöngyszövés.

Most már kezdődhet a munka!


Kössünk az egyik szélső szálhoz egy másik szálat, amelynek másik végét tűbe fűztük. Annyi szem gyöngyöt vegyünk fel a vetülékszálra, ahány fonalköz van a felvetésben. Ezután a láncfonalak mögé vezetjük a gyöngysort, és a gyöngyszemeket a fonalak közé illesztjük.

Következő lépésben ugyanezen a gyöngysoron visszafelé végighaladunk úgy, hogy a gyöngyszemek között a vetülék most a láncfonalak elé kerüljön. Így mindegyik gyöngyben két szál fut végig.

Minden sort a leírt módon készítsünk el.

A szövés befejezése többféle lehet:
- ék alakú befejezés: A szélső szálakat behúzva a mellettük lévő mellé, 1-1 gyöngyöt elhagyunk. Így egy sorban két szemmel szűkül szövetünk szélessége. Addig folytatjuk, amíg 2 vagy 3 szem marad. Fonással, csomóval, kapocs felerősítésével fejezzük be. Ezt a befejezést a munka másik végén is elkészítjük.
- egyenes befejezés: A megfelelő hosszúság elérése esetén a szálat egyszerűen elvágjuk, majd összecsomózzuk. Díszíthetjük makramé csomózással is.

Jó munkát az alkotáshoz!
Készítette: Kismaccs
kismaccs@vipmail.hu
www.gportal.hu/kismaccs




›› Főoldal ›› Gyöngyfűzés ›› Tudnivalók a gyöngyszövésről

Tetejére ˆ



Hozzászólások

10 hozzászólás Új hozzászólás ››

  10.
 
Eszter hozzászólása
2010-05-25 20:40:42
  Sziasztok!

Tudnátok segíteni?? Kaptam gyöngy szövő szerkezetet, de magyar nyelvű leírás nincs hozzá. Rayher a márkája. A damil befűzést nem tudom, hogyan kezdjem el. Mihez kössem, több szálat vagy 1 hosszú szálat használjak.

Köszönöm!

Eszter
  9.
 
andi101 hozzászólása
2010-03-10 16:15:53
  nagyon jó az oldalad nagyon tetszik
zsófi!
én találtam egy nagyon jó oldalt ahol rengeteg minta van és még akár te is tervezhetel a címe
www.ugyeskezek.hu

  8.
 
Ansa hozzászólása
2009-12-06 14:29:30
  azon a képen a te gyártásod van?
nagyon szép
nehéz lehetett megcsinálni
*SZÉP MUNKA* GRATILÁLOK
  7.
 
Kismaccs hozzászólása
2009-08-24 09:29:36
  Kedves demma1987!

Én még soha nem használtam műanyag gyöngyszövő szerkentyűt, az enyém mind fából készült.
Talán rájönnék a tiéd használatára, ha látnám. Ha tudod fotózd le, küldd el és kiokoskodom, hogy hogyan tudsz vele csodaszép szövéseket készíteni. :))))
Üdv,
Kismaccs
  6.
 
Kismaccs hozzászólása
2009-08-24 09:25:02
  Kedves Bea!

Én nem szoktam válogatni, mert a jó minőségű gyöngyöt nem kell. Bár elvétve akad köztük egy-egy selejt. A weboldalamon keresztül írj egy emailt és a válaszban megírom hol szoktam a gyöngyöket venni.
Üdv,
Kismaccs
  5.
 
demma1997 hozzászólása
2009-07-27 20:53:46
  én sajnos nem értem elmagyaráznád nekem??
az eljétől a végéig nekm műanyag szövőgépem van karira kaptam de még nem használtam mert nem tudo ahsználni
lécii
  4.
 
Bea hozzászólása
2009-07-12 15:16:00
  Szia!
Nagyon szép a gyöngyszövés. Ezeket a gyöngyöket válogatjátok fűzés előtt, vagy ilyen jó minőségűek? Ha az utóbbi akkor elárulnád hol szerzitek be? Előre is köszönöm.
  3.
 
Zsófi hozzászólása
2009-06-10 08:41:43
  Köszönöm szépen a segítséget, nagyszerű a leírás a gyöngyszövéshez, meg persze a többi a dologhoz is. Nekem otthon fabrikált szövőm van, de elég jól boldogulok vele. Csak most éppen nem találok elég mintát az alkotáshoz, úgyhogy magamnak kell kitalálnom, hogy milyen is legyen az alkotás:) ami nem baj, kreatívnak érzem magam hozzá:) meg találtam is egy nagyon jó kis oldalt, ahol online lehet mintát tervezni:) szóval köszönöm a segítséget:) gratula a karkötő gyártójának is, nagyon szép.:D
  2.
 
Kismaccs hozzászólása
2009-01-04 14:52:34
  Kedves Bogi!
Először is köszönöm a dícséretet, de bevallom őszintén a fenti kép egy karkötő részlete, amelyet a 16 éves fiam készített magának. ?t viszont én tanítottam. :))) Ennyi a titok!
Üdv,
Kismaccs
  1.
 
bogi 1997 hozzászólása
2009-01-02 17:00:59
  szia ezt te meg is tudod csinálni??
egyszerűen gyönyörű×D
na szia


  Új hozzászólás ››

Gyöngyfűzés

Decoupage

Ünnepek

Scrapbook

Karkötők

Drótékszer

Minden más

Üvegfestés

Képeslap

Mozaik

Gravírozás

Süthető gyurma

Matricafestés

Pergamen

Ti küldtétek

gyöngyitisz titok