Kreatív vagyok



›› Főoldal ›› Gravírozás ›› Általános ismeretek

küldés e-mail -ben

oldal nyomtatása

gravírozás ötletek RSS

Gravírozás

Általános ismeretek

A Kreatív Hobbynál megvásárolható gravírozó készlettel üvegre, cserépre, fára, kartonra, fémre és kőre dolgozhatunk.
Gravírozásnál is először a mintát kell felrajzolni. Áttetsző üvegnél ez könnyű feladat. A papírt, amire a mintát rajzoltuk, a másik oldalra rögzíthetjük. Fánál, fémnél, stb. ez nem működik, de tükörnél, vagy borosüvegnél is más prakikához kell folyamodni. Ilyenkor a sablon alá helyezzünk indigót és azzal másoljuk át a mintát, vagy a kézügyességünket segítségül hívva alkohol filccel is rajzolhatunk.
Ha mintát valamilyen módon megrajzoltuk, akkor érdemes a gravírozott tárgy alá sötét színű, puha rongyot tenni, amely kéznél van, ha a port le akarjuk törölni.
Úgy, mint az üvegfestésnél, először a kontúrokat készítjük el, majd kitöltjük a mintát.
A gépet biztos kézzel, erősen kell tartani, mert a forgó fej "megugorhat" az üvegfelületen, és az így kialakuló karcolások nem javíthatók.


Az első vonalak után érezni lehet, hogy a fej arra halad könnyen, amerre forog: ezért mindíg egyirányban húzzuk a vonalakat, arra, amerre könnyen siklik a fej. Ha ellenkező irányban mozgatjuk, akkor remegős lesz a vonal.

Jó tudni, hogy a gravírozás sötét háttér előtt mutat igazán jól. Borosüveg gravírozásánál is érdemes vörösbort választani. Ha üveglapra gravírozunk, a hátoldalához rögzíthetünk kartonlapot. (a bordó különösen szép). Egy üvegmedálnak lefesthetjük a másik oldalát üvegfestékkel.
A kitöltött mintát feldobhatjuk üveg kontúrfestékkel is.
Meg lehet "bolondítani" a kész mintát úgy is, hogy összekenjük ezüst vagy arany üvegkontúrral, addig dörzsöljük papírzsepivel, amig teljesen szétkenődött minden részre, majd a maradékot le kell törölni. Ez egy nagyon halvány csillogó bevonatot ad a mintának, mert a lekapart üvegfelület szemcséibe beletapad kevés festék.

Fontos tudni, hogy a gravírozó balesetveszélyes. A forgó alkatrész okozhat sérülést, különösen a hajat tekeri fel könnyen, ezért kellő figyelemmel bánjunk vele!

 





›› Főoldal ›› Gravírozás ›› Általános ismeretek

Tetejére ˆ



Hozzászólások

22 hozzászólás Új hozzászólás ››

  22.
 
Anikó hozzászólása
2010-05-03 13:30:42
  A spar felé, és az után lesz ballkéz felé egy üzletsor közepén..
  21.
 
Fufi hozzászólása
2010-05-03 09:22:33
  Szia! Abban még tudnál segíteni (révén, hogy nem vagyok gödöllői), hogy mégis merre induljak el? A Spar irányába induljak vagy az ellenkező irányba a Tűztoronyház felé.
Köszi :)
  20.
 
Anikó hozzászólása
2010-05-03 08:54:21
  Ha véletlen nincs (én még eddig talán csak egyszer nem kaptam) kérd hogy hozzanak..
  19.
 
Fufi hozzászólása
2010-05-03 07:14:32
  Szia! Köszi a gyors választ, ma megnézem ha még megvan egyáltalán.
  18.
 
Anikó hozzászólása
2010-05-02 08:15:06
  Szia! A Kossuth Lajos utcai barkács boltban..
  17.
 
Fufi hozzászólása
2010-05-02 07:44:27
  Gödöllőn pontosan hol vetted a gravírozót még annak idején, mert én már jó pár helyen megkérdeztem és sehol semmi.
  16.
 
Soma hozzászólása
2010-01-29 19:28:33
  Gratulálok a munkáidhoz. Nagyon tetszenek, ugyanis hobby szinten és is csinálom, barátaimnak, családomnak nagyon remek ajándék ünnepekre.
Soma
  15.
 
ana hozzászólása
2009-12-15 18:49:17
  0752871388
  14.
 
Endre hozzászólása
2009-11-06 19:35:01
  Láttam sokan kerestek gépet és csere fejet!
Itt van nagyon olcsótól a nagyon drágáig is, nomeg cserefej készlet orrvérzésig!

commed.boltmotor.hu/csiszolo-gravirozo-furo-keszl-c445/

Nagyon rendesek és segítőkészek!
  13.
 
Anikó (üvegvarázs) hozzászólása
2009-10-24 09:43:08
  Sziasztok gravírozni vágyók!
A kreatív hobby üzletlánc szerzett be gravírozó gépet, kicsikét, fejekkel együtt kapható náluk. Az új katalógusukban is benne van!
  12.
 
Mónika hozzászólása
2009-10-24 09:39:49
  Sziasztok én is szeretnék gravírozógépet venni ,de nekem nem sikerül ilyen kicsit beszerezni és nemtudom a nagyot meg-e éri venni vagy valaki tudna segíteni?Itt Debrecenben annyira nem segitenegitenek az alkotni vágyóknak:S
  11.
 
Martina hozzászólása
2009-10-23 23:51:45
  Szervusztok! Én elég régóta szerettem volna egy kis gravírozó gépet venni. /Bp/ az Üllői úton az egyik Kreatív boltban sikerült beszerezni.Persze,sokszor bementem érdeklődtem,mire előjegyzésbe vettek.Mivel,csak annyit rendeltek meg,amennyit előre "megrendeltek". Így sikerült. Ez a bolt a Ferenc krt és a Mária u.között van.
  10.
 
Anikó (üvegvarázs) hozzászólása
2008-12-06 22:48:09
  Kedves Rita!
Köszönjük a kedves szavakat! A kreativvagyok közössége erre tette fel szinte összes szabadidejét :) Persze van itt egy kis önzés is ám, hiszen mindannyian nagyon szeretjük, amit csinálunk... Örülünk, ha segíteni tudunk, és mégjobban örülünk, ha a feltett kérdések után visszajelzéseket kapunk a sikerélményekől!!!
Szóval ha Te is szoktál alkotni bármelyik technikában, kérünk oszd meg velünk. A fórumon tudsz képet is feltölteni, így kicsit Te is részese lehetsz az oldalnak, hiszen megmutatott munkáid segítségére lehetnek másoknak is...
Ha a hírlevél menüpontban regisztrálsz, nem maradsz le egyetlen frissítésről sem!
Boldog Ünnepet Neked is!!! Üdv: Anikó
  9.
 
GyÖnGy hozzászólása
2008-12-06 13:53:12
  Kedves Mindenki!
Mindenek előtt szívből gratulálok a gyönyörű munkákhoz - legyen az gyöngyfűzés, gravírozás, vagy bármely más technika, ami az elkészítés során örömet okoz az alkotónak, elkészülte után pedig a megajándékozottnak.:)
Különösen szimpatikusnak találom azt a segítőkészséget, amit itt tapasztaltam. Általában nem szívesen osztanak meg apró trükköket az azokat ismerők - örülök, hogy erre a sajnálatos tapasztalatra itt rácáfoltatok. Köszönöm:)
Bepakoltalak Benneteket a kedvencekbe - máskor is jövök. Ötletért, tanácsért, gyönyörködni...én is szívesen pepecselek apró holmikkal, amikor van rá némi időm. A Karácsony közeledtével ez fokozottabb igényként jelenik meg.
Ezúton kívánok Nektek szép ünnepeket, alkotó napokat és hasonlóan gyönyörű végeredményeket!:) Rita
  8.
 
Anikó hozzászólása
2008-12-03 09:15:33
  Szia Zsóka!
Nagyon szomorú vagyok attól amit írtál, mármint attól a részétől, hogy megszüntették a gép árusítását... Pedig nagyon sokan érdeklődtök ez után a technika után. Ha már gravírozol egy ideje, akkor lehet hogy érdemes befektetned egy komolyabb gépbe. Én egy Ferm márkájú mini barkács-csiszoló gépet használok több mint két éve. Bricostore-ban és Praktikerben keress ilyet, olyan 6-8000 ft az ára, de gravírozáson kívül a háztartásban is hasznát veheted (pl. mint fúró), és amikor én vettem 3 év garit vállaltak rá, úgyhogy valószínűleg olyan probléma sem lesz vele, mint a kreatív hobbyssal volt... (és az elemet sem zabálja :) Egy dologra figyelj, ha vásárolsz, hogy tartozékai között legyen FLEXIBILIS SZÁR!!! Nagyon fontos, mert a gép ahhoz azért nagy, hogy azt tartsd a kezedben, a flexi szárat meg úgy tudod fogni, mint egy ceruzát!! Nekem eddig semmi problémám nem volt vele, pedig időnként nagyüzemi használatban van :))) pláne így karácsony előtt!! :)) Ha megvan a gép és kérdésed merül fel, keress bátran!!!
  7.
 
zsóka hozzászólása
2008-12-02 22:12:44
  Szia Anikó!
Voltam a kreatív hobby boltba az üllőin, de azt mondták hogy megszünt. Ezért is kérdeztem hogy hol tudnék ilyet kapni, mert elkezdtem vele dolgozni , de kilazúlt a tű tartó, és ezáltal állandóan kiesik a tű. Magával a géppel nincs baj, csak ennyi. Ezért is szeretnék egy újat. Biztos ami biztos. Ebben kéne a segítségetek! Köszi Zsóka
  6.
 
Anikó (üvegvarázs) hozzászólása
2008-12-01 08:43:47
  Szia Zsóka!
A kis gravírozó gépet a kreatív hobby üzleteiben tudod megvásárolni, vagy akár postán megrendelni. A pontos címeket megtalálod honlapjukon (A menűben klikkelj a Kreatív Hobbyra)
  5.
 
Zsoka hozzászólása
2008-11-30 22:27:47
  Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni, mert már a félvárost bejártam és erre a kis gravírozó gépre nem találtam. Ha valaki tudja, hogy hol kapható, légyszíves írja meg a pontos címet.
Köszönettel: Zsóka
  4.
 
Anikó "üvegvarázsló" hozzászólása
2008-11-25 08:56:38
  Bricostore, Praktiker a nagyok... A kicsike, amiben a nagyon olcsót találtam Gödöllőn van.. Biztos van Pesten is minden második sarkon kis üzletecske, érdemes körülnézni...
  3.
 
Domino hozzászólása
2008-11-24 19:30:34
  Kedves Anikó,
Ha az a barkácsbolt Budapesten van, akkor meg tudnád adni a címét?
Amúgy köszi az ötletet!
Üdv,
Domino
  2.
 
Anikó ("üvegvarázsló") hozzászólása
2008-11-23 19:39:11
  Lehet hozzá kapni, barkácsáruházakban. Nagyokban kb. 1300-1600 darabja (mert itt csak a dremel márka kapható :() Én találtam egy egyszerű kis barkácsboltban készletet ( 4 gravírozó, sok maró és fúró van benne ) 750 Ft-ért. !!!!! Szóval érdemes kisebb boltocskákban keresgélni!!!
  1.
 
Domino hozzászólása
2008-11-23 17:00:03
  Sziasztok,
Nem tudjátok esetleg, hogy lehet-e pót gravírozó fejet kapni ahhoz a kis gravírozóhoz, ami a ti képeiteken is szerepel?
Köszi,
Domino

  Új hozzászólás ››

Gyöngyfűzés

Decoupage

Ünnepek

Scrapbook

Karkötők

Drótékszer

Minden más

Üvegfestés

Képeslap

Mozaik

Gravírozás

Süthető gyurma

Matricafestés

Pergamen

Ti küldtétek

gyöngyitisz titok