Kreatív vagyok


›› Főoldal ›› Gravírozás ›› Általános ismeretek

küldés e-mail -ben

oldal nyomtatása

Kreatív Vagyok RSS

Gravírozás

Általános ismeretek

A Kreatív Hobbynál megvásárolható gravírozó készlettel üvegre, cserépre, fára, kartonra, fémre és kőre dolgozhatunk.
Gravírozásnál is először a mintát kell felrajzolni. Áttetsző üvegnél ez könnyű feladat. A papírt, amire a mintát rajzoltuk, a másik oldalra rögzíthetjük. Fánál, fémnél, stb. ez nem működik, de tükörnél, vagy borosüvegnél is más prakikához kell folyamodni. Ilyenkor a sablon alá helyezzünk indigót és azzal másoljuk át a mintát, vagy a kézügyességünket segítségül hívva alkohol filccel is rajzolhatunk.
Ha mintát valamilyen módon megrajzoltuk, akkor érdemes a gravírozott tárgy alá sötét színű, puha rongyot tenni, amely kéznél van, ha a port le akarjuk törölni.
Úgy, mint az üvegfestésnél, először a kontúrokat készítjük el, majd kitöltjük a mintát.
A gépet biztos kézzel, erősen kell tartani, mert a forgó fej "megugorhat" az üvegfelületen, és az így kialakuló karcolások nem javíthatók.
Az első vonalak után érezni lehet, hogy a fej arra halad könnyen, amerre forog: ezért mindíg egyirányban húzzuk a vonalakat, arra, amerre könnyen siklik a fej. Ha ellenkező irányban mozgatjuk, akkor remegős lesz a vonal.

Jó tudni, hogy a gravírozás sötét háttér előtt mutat igazán jól. Borosüveg gravírozásánál is érdemes vörösbort választani. Ha üveglapra gravírozunk, a hátoldalához rögzíthetünk kartonlapot. (a bordó különösen szép). Egy üvegmedálnak lefesthetjük a másik oldalát üvegfestékkel.
A kitöltött mintát feldobhatjuk üveg kontúrfestékkel is.
Meg lehet "bolondítani" a kész mintát úgy is, hogy összekenjük ezüst vagy arany üvegkontúrral, addig dörzsöljük papírzsepivel, amig teljesen szétkenődött minden részre, majd a maradékot le kell törölni. Ez egy nagyon halvány csillogó bevonatot ad a mintának, mert a lekapart üvegfelület szemcséibe beletapad kevés festék.

Fontos tudni, hogy a gravírozó balesetveszélyes. A forgó alkatrész okozhat sérülést, különösen a hajat tekeri fel könnyen, ezért kellő figyelemmel bánjunk vele!

 





›› Főoldal ›› Gravírozás ›› Általános ismeretek

Tetejére ˆ



Hozzászólások

24 hozzászólás Új hozzászólás ››

  24.
 
Anikó hozzászólása
2011-11-20 11:23:09
  Sophie! Örülök, hogy tetszik, vidd, csináld bátran, szerezz vele örömöt! Ezért csináljuk, nekünk pedig visszajelzéseddel okoztál örömöt!
  23.
 
sophie hozzászólása
2011-11-20 10:56:06
  Sziasztok!
Igen szép mintak vannak ezen az oldalon.Párat elloptam és nagyon szépen sikerültek,és még örömöt is szereztem a barátaimnak.
  22.
 
Anikó hozzászólása
2010-05-03 13:30:42
  A spar felé, és az után lesz ballkéz felé egy üzletsor közepén..
  21.
 
Fufi hozzászólása
2010-05-03 09:22:33
  Szia! Abban még tudnál segíteni (révén, hogy nem vagyok gödöll?i), hogy mégis merre induljak el? A Spar irányába induljak vagy az ellenkez? irányba a T?ztoronyház felé.
Köszi :)
  20.
 
Anikó hozzászólása
2010-05-03 08:54:21
  Ha véletlen nincs (én még eddig talán csak egyszer nem kaptam) kérd hogy hozzanak..
  19.
 
Fufi hozzászólása
2010-05-03 07:14:32
  Szia! Köszi a gyors választ, ma megnézem ha még megvan egyáltalán.
  18.
 
Anikó hozzászólása
2010-05-02 08:15:06
  Szia! A Kossuth Lajos utcai barkács boltban..
  17.
 
Fufi hozzászólása
2010-05-02 07:44:27
  Gödöll?n pontosan hol vetted a gravírozót még annak idején, mert én már jó pár helyen megkérdeztem és sehol semmi.
  16.
 
Soma hozzászólása
2010-01-29 19:28:33
  Gratulálok a munkáidhoz. Nagyon tetszenek, ugyanis hobby szinten és is csinálom, barátaimnak, családomnak nagyon remek ajándék ünnepekre.
Soma
  15.
 
ana hozzászólása
2009-12-15 18:49:17
  0752871388
  14.
 
Endre hozzászólása
2009-11-06 19:35:01
  Láttam sokan kerestek gépet és csere fejet!
Itt van nagyon olcsótól a nagyon drágáig is, nomeg cserefej készlet orrvérzésig!

commed.boltmotor.hu/csiszolo-gravirozo-furo-keszl-c445/

Nagyon rendesek és segít?készek!
  13.
 
Anikó (üvegvarázs) hozzászólása
2009-10-24 09:43:08
  Sziasztok gravírozni vágyók!
A kreatív hobby üzletlánc szerzett be gravírozó gépet, kicsikét, fejekkel együtt kapható náluk. Az új katalógusukban is benne van!
  12.
 
Mónika hozzászólása
2009-10-24 09:39:49
  Sziasztok én is szeretnék gravírozógépet venni ,de nekem nem sikerül ilyen kicsit beszerezni és nemtudom a nagyot meg-e éri venni vagy valaki tudna segíteni?Itt Debrecenben annyira nem segitenegitenek az alkotni vágyóknak:S
  11.
 
Martina hozzászólása
2009-10-23 23:51:45
  Szervusztok! Én elég régóta szerettem volna egy kis gravírozó gépet venni. /Bp/ az Üll?i úton az egyik Kreatív boltban sikerült beszerezni.Persze,sokszor bementem érdekl?dtem,mire el?jegyzésbe vettek.Mivel,csak annyit rendeltek meg,amennyit el?re "megrendeltek". Így sikerült. Ez a bolt a Ferenc krt és a Mária u.között van.
  10.
 
Anikó (üvegvarázs) hozzászólása
2008-12-06 22:48:09
  Kedves Rita!
Köszönjük a kedves szavakat! A kreativvagyok közössége erre tette fel szinte összes szabadidejét :) Persze van itt egy kis önzés is ám, hiszen mindannyian nagyon szeretjük, amit csinálunk... Örülünk, ha segíteni tudunk, és mégjobban örülünk, ha a feltett kérdések után visszajelzéseket kapunk a sikerélményekől!!!
Szóval ha Te is szoktál alkotni bármelyik technikában, kérünk oszd meg velünk. A fórumon tudsz képet is feltölteni, így kicsit Te is részese lehetsz az oldalnak, hiszen megmutatott munkáid segítségére lehetnek másoknak is...
Ha a hírlevél menüpontban regisztrálsz, nem maradsz le egyetlen frissítésről sem!
Boldog Ünnepet Neked is!!! Üdv: Anikó
  9.
 
GyÖnGy hozzászólása
2008-12-06 13:53:12
  Kedves Mindenki!
Mindenek előtt szívből gratulálok a gyönyörű munkákhoz - legyen az gyöngyfűzés, gravírozás, vagy bármely más technika, ami az elkészítés során örömet okoz az alkotónak, elkészülte után pedig a megajándékozottnak.:)
Különösen szimpatikusnak találom azt a segítőkészséget, amit itt tapasztaltam. Általában nem szívesen osztanak meg apró trükköket az azokat ismerők - örülök, hogy erre a sajnálatos tapasztalatra itt rácáfoltatok. Köszönöm:)
Bepakoltalak Benneteket a kedvencekbe - máskor is jövök. Ötletért, tanácsért, gyönyörködni...én is szívesen pepecselek apró holmikkal, amikor van rá némi időm. A Karácsony közeledtével ez fokozottabb igényként jelenik meg.
Ezúton kívánok Nektek szép ünnepeket, alkotó napokat és hasonlóan gyönyörű végeredményeket!:) Rita
  8.
 
Anikó hozzászólása
2008-12-03 09:15:33
  Szia Zsóka!
Nagyon szomorú vagyok attól amit írtál, mármint attól a részétől, hogy megszüntették a gép árusítását... Pedig nagyon sokan érdeklődtök ez után a technika után. Ha már gravírozol egy ideje, akkor lehet hogy érdemes befektetned egy komolyabb gépbe. Én egy Ferm márkájú mini barkács-csiszoló gépet használok több mint két éve. Bricostore-ban és Praktikerben keress ilyet, olyan 6-8000 ft az ára, de gravírozáson kívül a háztartásban is hasznát veheted (pl. mint fúró), és amikor én vettem 3 év garit vállaltak rá, úgyhogy valószínűleg olyan probléma sem lesz vele, mint a kreatív hobbyssal volt... (és az elemet sem zabálja :) Egy dologra figyelj, ha vásárolsz, hogy tartozékai között legyen FLEXIBILIS SZÁR!!! Nagyon fontos, mert a gép ahhoz azért nagy, hogy azt tartsd a kezedben, a flexi szárat meg úgy tudod fogni, mint egy ceruzát!! Nekem eddig semmi problémám nem volt vele, pedig időnként nagyüzemi használatban van :))) pláne így karácsony előtt!! :)) Ha megvan a gép és kérdésed merül fel, keress bátran!!!
  7.
 
zsóka hozzászólása
2008-12-02 22:12:44
  Szia Anikó!
Voltam a kreatív hobby boltba az üllőin, de azt mondták hogy megszünt. Ezért is kérdeztem hogy hol tudnék ilyet kapni, mert elkezdtem vele dolgozni , de kilazúlt a tű tartó, és ezáltal állandóan kiesik a tű. Magával a géppel nincs baj, csak ennyi. Ezért is szeretnék egy újat. Biztos ami biztos. Ebben kéne a segítségetek! Köszi Zsóka
  6.
 
Anikó (üvegvarázs) hozzászólása
2008-12-01 08:43:47
  Szia Zsóka!
A kis gravírozó gépet a kreatív hobby üzleteiben tudod megvásárolni, vagy akár postán megrendelni. A pontos címeket megtalálod honlapjukon (A menűben klikkelj a Kreatív Hobbyra)
  5.
 
Zsoka hozzászólása
2008-11-30 22:27:47
  Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni, mert már a félvárost bejártam és erre a kis gravírozó gépre nem találtam. Ha valaki tudja, hogy hol kapható, légyszíves írja meg a pontos címet.
Köszönettel: Zsóka
  4.
 
Anikó "üvegvarázsló" hozzászólása
2008-11-25 08:56:38
  Bricostore, Praktiker a nagyok... A kicsike, amiben a nagyon olcsót találtam Gödöllőn van.. Biztos van Pesten is minden második sarkon kis üzletecske, érdemes körülnézni...
  3.
 
Domino hozzászólása
2008-11-24 19:30:34
  Kedves Anikó,
Ha az a barkácsbolt Budapesten van, akkor meg tudnád adni a címét?
Amúgy köszi az ötletet!
Üdv,
Domino
  2.
 
Anikó ("üvegvarázsló") hozzászólása
2008-11-23 19:39:11
  Lehet hozzá kapni, barkácsáruházakban. Nagyokban kb. 1300-1600 darabja (mert itt csak a dremel márka kapható :() Én találtam egy egyszerű kis barkácsboltban készletet ( 4 gravírozó, sok maró és fúró van benne ) 750 Ft-ért. !!!!! Szóval érdemes kisebb boltocskákban keresgélni!!!
  1.
 
Domino hozzászólása
2008-11-23 17:00:03
  Sziasztok,
Nem tudjátok esetleg, hogy lehet-e pót gravírozó fejet kapni ahhoz a kis gravírozóhoz, ami a ti képeiteken is szerepel?
Köszi,
Domino

  Új hozzászólás ››

Gyöngyfűzés

Decoupage

Ünnepek

Scrapbook

Karkötők

Drótékszer

Minden más

Üvegfestés

Képeslap

Mozaik

Gravírozás

Süthető gyurma

Matricafestés

Pergamen

Ti küldtétek

karácsonyi ajándék ötletek karácsonyra


üvegfetsés e-book


gyöngyitisz titok