Lassan vége felé közeledik az idei őszi mozaikos tanfolyamom, jövő szombaton lesz az utolsó alkalom.
Nagyon élvezem a közös munkát a tanfolyam résztvevőivel, öröm látni a lelkesedésüket és a fejlődésüket. Többen vagyunk most, mint tavaly és teljesen logikusan ilyenkor egy vegyes, de természetesen jó:) társaság jön össze.Van aki már rendelkezik alapfogalmakkal, mozaikozott már, de akad aki egy új hobbit keresve teljesen a nulláról indul.Nagyon büszke vagyok rá, hogy még Délegyházáról is jött hozzám valaki tanulni :)
Ilyenkor csinálok egy kis mérleget, vajon sikerült-e átadnom a tudásom legjavát, megkapták-e a résztvevők amit vártak ettől a tanfolyamtól,kell-e változtatnom valamit a következő turnus tematikáján?
Főleg azért szoktak ezek a magvas gondolataim támadni, mert az egyik internetes fórumon olvastam egyszer egy vitát. Konkrétan az volt a téma, hogy a mai világban amikor itt az internet és minden információt megszerezhetünk a világhálóról relatíve ingyen, akkor tanfolyamért fizetni teljesen felesleges.Voltak érvek pro és kontra, persze egyik tábor sem tudta meggyőzni a másikat.
A magam részéről tanfolyampárti vagyok és nem csak azért, mert én tartom azt, hanem azért is, mert jómagam is szivesen elmegyek egy profitól tanulni még így is, hogy a világhálót böngészem elég rendesen.
Úgy gondolom, a tanfolyamok soha nem fognak kimenni a divatból, mert
- Nem, nem böngészi "mindenki" a világhálót.
- vannak olyan gyakorlati trükkök amelyek sokkal jobban elsajátíthatóak ha valaki megmutatja
- Az alapok valóban megtalálhatóak a neten, de az extrákat amelyért az ember hosszú éveken át megdolgozott nem fogja ingyen közzétenni.
- Az autodidakta tanulási mód nem való mindenkinek
És ha már a tanulásról elmélkedem szót kell ejtsek az online tanfolyamokról is. Ez a megoldás azoknak, akik nem elégszenek meg az ingyenesen megszerezhető tartalmakkal, szeretnének tovább fejlődni, de valami oknál fogva nem áll módjukban részt venni személyesen egy tanfolyamon. Ráadásul ezeknek kedvezőbb az áruk és otthonról sem kell kimozdulni:)
Végezetül egy kép a szorgalmas kezekről...és ne felejtsétek el mit mondott Lenin apánk:)
