Kreatív vagyok

Kreatív Vagyok Blog

 

Nov
10
Éljen Május 1. ! :)
Írta: Barkó Rózsa, dátum: 2010.11.10

Éljen május 1! :)

Végre jó idő van és itt van május 1! Bizonyára sokan vannak, akikben ez a pár szó régi emlékeket idéz fel. Emlékszem, anno, kisdobos koromban hogyan készültünk erre az ünnepre. Béke galambokat vágtunk ki papírból, gyakoroltuk a felvonulást egyenes sorban és nemzeti papírzászlót lengettünk a felvonuláson. :)

Ezek az idők azonban elmúltak. Épp valamelyik este láttam egy riportot a tévében, ahol az utca népét kérdezték meg, hogy vajon tudják-e mit ünnepelünk ezen a napon. Bizony volt olyan tizenéves, aki azt válaszolta, hogy anyák napját... Azt, hogy arra is már csak az idősebbek tudtak választani, hogy a májusfa állítás mit jelképez, az előbbiek után már nem is csodálkoztam. Csak kicsit elszomorított.
Bizony, manapság sokaknak csak annyit jelent, hogy nem kell menni dolgozni, van majális, sör és virsli. :)

Én ezen a napon, ha jó idő van, sokszor megyek kirándulni. Most a barátnőmékkel összepakoltuk a csapatot, készítettünk szendvicseket, sütöttem répatortát, a kutyát a pórázra akasztottuk és elindultunk az Alcsútdobozi arborétumban. Na, ez az ötlet már a kapuban megdőlt, ugyanis a kutyával nem engedtek be minket... Hát igen, ennek hamarabb is utána járhattunk volna.
De nem estünk kétségbe, ha már ideáig elzötyögtünk, akkor átmentünk a Majki tóhoz, gondoltuk, innen csak nem küldenek el minket kutyával. :)

Itt nem csak a tó, hanem egy régi kolostor is található, melyet érdemes körbejárni, belülről is megtekinteni.

blog

Már a kapu is igen impozáns és szép látvány. Igaz, két oldalról nem oroszlánok őrzik, hanem szerzetesek szobrai.

blog

Érdemes egy kis sétát tenni a környező erdőben. Mi elsétáltunk a közeli bányamúzeumhoz is. Természetesen visszafelé a jól bevált, "mi tudunk egy rövidebb utat" - elvet követve jól belevesztünk a dzsindzsába. Nagy nehezen - főleg a blöki miatt - sikerült kikeveredni az erdőből, de megérte a küzdelmet, mert ez a látvány terült elénk. :)

blog

Visszafelé a kolostort megkerülve, a hátsó úton mentünk vissza a tó partjához. Útközben a kolostor hátsó fala mellett haladtunk el. Persze a Szotyi tüzetesen mindent körbeszimatolt. :)

blog

A tó környékén és a környező tisztásokon nagyon sok család pihent, piknikezett. Fantasztikus illatok terjengtek mindenhol. A blökit némelyik grillsütő környékén igen nehéz volt megfékezni, de azért ezektől a virágzó cseresznyefa alatt pihenő csodás patásoktól nagyon nem ijedt meg. :))

blog

A közel kétórás séta után eldőltünk a tó partján egy fűzfa árnyékában. Természetesen a kutyának ennyi kevés volt az eldőléshez és bizony a víz is nagy kísértést jelentett neki. :)))

blog

Mivel nem engedtünk az akaratának, más elfoglaltságot talált magának. :)

blog

És következett, az "én itt sem vagyok", és a "mindenki hagyjon békén" állapot. :)

blog

Remélem mindenkinek kellemes napja volt és kihasználta a csodás időt egy kis pihenésre, kirándulásra! :)

Aki többet szeretne tudni a Kamalduli remeteség történetéről és az itt élt szerzetesek életéről, annak ajánlom a következő oldalakat:
http://www.majkikolostor.hu/magyar/oldalak/a_kolostor/
http://www.majk.hu/

Új hozzászólás ››



0 hozzászólás



Tetejére ˆ

Gyöngyfűzés

Decoupage

Ünnepek

Scrapbook

Karkötők

Drótékszer

Minden más

Üvegfestés

Képeslap

Mozaik

Gravírozás

Süthető gyurma

Matricafestés

Pergamen

Ti küldtétek

karácsonyi ajándék ötletek karácsonyra


gravírozás e-book


gyöngyitisz titok